Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Twilight --> Filmsorozat is lesz? Igen valószínű

 A Lionsgate filmstúdió már hónapok óta egyezkedik a Summit felvásárlásán. A tranzakció megtörtént, és a stúdió képviselői nagy potenciált látnak az Alkonyat folytatásában.

Filmsorozat is lehet az Alkonyatból

Mindkét stúdió bennfentesei szerint a Summit Entertainment tapasztalatai a fiataloknak szánt regények megfilmesítésében segíteni fogja őket abban, hogy az új, népszerű, Az éhezők viadala filmszériát megvalósítsák.

A Lionsgate képviselői, Jon Feltheimer és Michael Burns több, mint boldogok, hogy ezt megvalósíthatják: Két erős szórakoztató márkát egyesítünk, egy tető alá viszünk két világhírű filmszériát, hogy előkelő helyen álhassunk a filmpiacon a regényfilmesítések terén erősítvén a világ körüli terjedelmünket. Rob Friedman és Patrick Wachsberger egy kiemelkedő stúdiót építettek, és nagyon örülünk, hogy a Summit tehetséges filmkészítőivel alkothatunk csapatot.

Az alku a Summitnak is előnyös, hiszen ismeretlen okokból óriási tartozásuk volt, amit a Lionsgate segítségével tudnak csak törleszteni. Ezzel együtt az Alkonyat-rajongók számára is előnyös az egyesülés: folytatódhat a történet további filmekkel vagy sorozatokkal.

Sokak szerint az Alkonyat utolsó része, ami az idei év vége fele jelenik meg, több mint 700 millió dolláros box-office bevételt fog hozni. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen filmsorozatnak ne legyen potenciális jövője a filmpiacon. Nagyszerű ez a filmszéria, szép munkát végeztek a készítők, és az évek során alig vesztett a kezdeti népszerűségéből. Nagyon remélem, lesz rá lehetőségünk valamilyen formában folytatni – nyilatkozta a Lionsgate képviseletében Feltheimer.

A Lionsgate-nek egyébként sorozatkészítői is vannak, így esélyesnek tartják, hogy a közeljövőben nekilássanak egy folytatásnak vagy egy vámpírcsalád előéletének a bemutatásának. A rajongók többségének ez bizonyára nem tetszene, de ennek ellenére lehetségesnek tartják, hogy Jacob és Renesmee történetét folytassák.

A Summit tulajdonosai és Stephenie Meyer, a világhírű Alkonyat-regények írója még nem nyilatkozott ezügyben.



Forrás: http://starity.hu/magazin/23788-filmsorozat-is-lehet-az-alkonyatbol/#ixzz1ju0iUkEL 

 

Jó lenne!!!!

 
 

 


Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 20375
Hónap: 178
Nap: 4